Nagy bajba került a brit X Factor korábbi zsűritagja,
Tulisa Contostavlos: letartóztatták Londonban a 24 éves énekest és egy
35 éves férfit, mert a gyanú szerint részt vettek egy kokainbizniszben.
Könnyen lehet, hogy megvezették őket: kiderült ugyanis, hogy a
kábítószer állítólagos megrendelője egy bulvárlap újságírója volt,
akinek korábban drogos kapcsolataival hencegett Tulisa.
Az énekesnőt és a vele lévő férfit is őrizetben tartották a londoni központi kapitányságon, majd a Sky News szerint óvadék ellenében elengedték őket.
Rendőrségi források szerint azután csaptak le rájuk, hogy az ügyben
érintett újság azt állította: az énekesnő részt vett egy kábítószerüzlet
lebonyolításában. A bulvárlap újságírójának állítólag azzal
dicsekedett, hogy mindent meg tud neki szerezni, amit csak akar, mert „a
fél telefonkönyve árul cuccokat”, illetve a csávók fele, akiket ismer,
drogdílerek.
A brit The Sun úgy tudja: Tulisa barátja, a rapper Mike GLC is belekeveredett az ügybe.
Hétfő délután az énekesnő hatmillió fontot érő házát is átkutatták a
rendőrök. Tulisa személyi asszisztense semmit sem volt hajlandó mondani a
riportereknek főnöke letartóztatásáról. Ugyanígy tett a szóvivője is.
Az énekesnő sokat veszíthet a botránnyal. A Bank nevű ruházati cég
bejelentette: felülvizsgálja a vele kötött szerződését, és lehet, hogy
kiveszik a kampányukból Tulisát – írja a The Daily Mail Online.
Tulisa 2011-től 2012-ig volt zsűritag a brit X Factorban, ő volt többek között a Little Mix nevű csapat mentora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése